Amint megérkezik a hideg, télies idő első szele azonnal meleg holmit húzunk, hogy védjük magunkat illetve a testünket a zord időjárástól. Előkerülnek a kedvenc csizmák, kabátok, sapkák, kesztyűk és izgatottan várjuk az Ünnepeket. Azonban nem elegendő csak a meleg holmikra odafigyelni, ugyanis a hideg tél beköszöntével bőrünk erősebb terhelésnek van kitéve, az állandó hőmérsékletváltozás igénybe veszi a bőrünket, ezáltal fokozottabb ápolásra van szükségünk.
A téli időjárás nedvességet von el a bőrtől, így könnyebben kiszáradhat és kirepedezhet. Hidegben a faggyúmirigyek kevesebb faggyút is termelnek, ezért alacsonyabb a bőr védekezőképessége, valamint odakint a vérerek összehúzódnak, annak érdekében hogy a test belsejében tartsák a meleget, így a bőr vérellátása is korlátozott. Ezek pedig száraz repedezett bőrhöz és korpás fejbőrhöz vezetnek, ha nem figyelünk magunkra kellőképpen és nem kényeztetjük a testünket gazdag ápoló anyagokkal.
Fontos, hogy ne csak kívülről, hanem belülről is hidratáljuk magunkat, télen is folyamatos folyadékpótlásra van szükségünk, nem csak nyáron. A forró tea nagyon jól tud esni, viszont a koffeint, illetve az alkoholt lehetőleg kerüljük, mert ezek még jobban elvonják a vizet a szervezetünkből. E mellett érdemes 2 óránként szellőztetni kicsit, illetve a páratartalmat is tartsuk 40 % és 60% között, mivel a fűtés önagában is szárítja a bőrt.





