Call of beauty

Ahogy elkezd végre kisütni a nap és várjuk a tavaszt, egyre jobban vágyunk arra, hogy a lakásunk megújuljon, inspirálóbb, átláthatóbb környezetet teremtsünk és legyen helyünk az újonnan beszerzett dolgoknak. Télen nem csak a plusz kilókat vagyunk hajlamosak felhalmozni, hanem tárgyainkat is, ezért érdemes már februárban elgondolkozni rajta, hogy mitől szeretnénk majd megszabadulni. Nem csak a ruhásszekrények, és a konyhafiókok tartalmát kell átnézni, hanem a smink és testápolási termékeinket is alaposan át kell válogatni, ugyanis a rég lejárt kencék árthatnak a bőrünknek.

A legtöbb szépségápolási terméken található egy ábra, mely azt mutatja, hogy hány hónapig használható felbontás után. Ezt egy kis nyitott krémes tégely jelöli, benne az ajánlott hónap számával. Általában ez a szám 6M, 12M, 18M, 24M szokott lenni (M=month), mivel csak a 30 hónapnál alacsonyabb szavatossági időt szükséges a gyártóknak feltüntetni. Ezeket nem kötelező szigorúan betartani, viszont azzal is számolnunk kell, hogy a rendszeres használat során elszaporodhatnak a baktériumok a termékben. Így inkább ne kockáztassunk, ha túlléptük az ajánlott időt, akkor ne várjunk a selejtezéssel még egyszer annyi időt, mint ami a csomagoláson szerepel. Azoktól a kencéktől, termékmintáktól, sminkcuccoktól mindenképp szabaduljunk meg, amikhez már több mint 1 éve nem nyúltunk hozzá, mivel vagy bőven lejárt a szavatossági ideje, vagy pedig ha 1 éve felé sem néztünk, akkor utána sem fogunk, így feleslegesen foglalja a helyet a hasznos termékek elől.

Amennyiben gyűjtögető típus vagy, mint én és nehezen válsz meg bármitől is, mondván úgyis jó lesz majd valamire, akkor menj végig a következő állításokon minden terméknél, ami megérett a selejtezésre, de sajnálod kidobni vagy elajándékozni.

  • legalább 1 éve nem használtam a terméket
  • foglalja a helyet a polcon/szekrényben
  • szeretnék egy másikat venni, ami újabb/ hasznosabb/természetesebb összetevőket tartalmaz/könnyebb használni/ jobban illik hozzám és a bőrömhöz
  • nem fűz hozzá semmilyen fontos, személyes emlék
  • kaptam valakitől és nem igazán az én bőrtípusomnak megfelelő/ nem az én színem
  • ingyen termékminta volt
  • fura az állaga/ az illata/ a tapintása/ a színe
  • érzékenyen reagál a bőröm rá (kipattog/ kipirosodik / csíp stb.)
  • még jó a termék szavatossági ideje, így akár el tudnám ajándékozni
  • nem jut eszembe semmi hirtelen, amire tudnám hasznosítani
  • nem is szeretem ezt a márkát
  • nehéz használni, nem áll kézre

Természetesen az is előfordulhat, hogy rendszeresen használunk valamit, még az állaga is jó, de nem emlékszünk, hogy mikor vásároltuk. Amennyiben nem vált ki semmilyen irritációt a termék, úgy saját felelősségre tovább használhatjuk, valljuk be őszintén például egy szempillaspirált nem lehet könnyen elkoptatni fél év alatt, ha nem sminkelünk rendszeresen. Ennek ellenére érdemes csekkolni, mikor gyártották a terméket, mert akár a boltok polcain és évekig állhatott, miután mi megvásároltuk azt. Ehhez a csomagoláson látható gyártási szám alapján tudjuk megkeresni a gyártási évet az alábbi oldalak egyikén:

Egyszerűen csak kikeressük a márkát, beírjuk a gyártási számot és elindítjuk a keresést. Én egy L’oreal szempillaspirált teszteltem, ami ahogy a lenti ábra is mutatja már kissé csere érett.

Amennyiben még nem bontottuk ki a terméket, úgy körülbelül 3 évig tárolható így, viszont ha már használjuk egy ideje és régen is gyártották, akkor inkább kukába vele. Semmi nem éri meg, hogy kockáztassuk a gyulladás, irritáció, kiütés, feldagadás, esetleg fertőzés veszélyét.

Tetszett a cikk?